Alapengedelmesség

A kutya tanítása – lábhoz

Az én kis tanoncaim már egészen jól tudnak pórázon közlekedni, így a laza pórázon való séta tanítását/szoktatását átugorjuk. Velük a lábnál menetelést/sétálást (lábhoz) kezdtük el tanulni.

 

Mi az a "lábhoz?"

A  lábnál való pórázon vezetés “hagyományos” oldala a bal. De senki ne csüggedjen, megtaníthatjuk jobb oldalon is ugyanezt. Kinek mi a szimpatikus. Sőt, megtaníthatjuk ezt mindkét oldalon is, de ez egy kicsit haladóbb szintű feladat. Úgyhogy döntsük el, hogy melyik lesz az “alapoldal”, tanítsuk azt meg precízen, aztán jöhet a másik oldal is.

Kétféle dolgot említsünk meg:

A feladat végrehajtása lehet statikus, amikor álló helyzetben kell a kutyának a meghatározott oldalon “láb mellett” az utasítás szerinti pozíciót felvennie, illetve lehet nem statikus, amikor séta/haladás/menetelés és fordulatok végrehajtása közben kell a “láb melletti” pozíciót végrehajtania.

Mi most az utóbbi megtanításával foglalkozunk.

 

Hogyan tanítsuk meg a "lábhoz" feladatot?

Vegyük magunkhoz a kiskutyát, sok jutalomfalatot vagy a kedvenc játékot……… és akár a lakásban, akár a kertben kezdjünk el gyakorolni vele.

Állítsuk, csalogassuk az ebet arra az oldalra, amelyikre szoktatni szeretnénk, tartsuk orra előtt a jutalomfalatot, adjunk parancsot (“lábhoz”) és tegyünk pár lépést. A jutalomfalatot úgy tartsuk, hogy a kutya lábnál – a hivatalos megfogalmazás szerint: “a kutya lapockája mindig a kutyavezető bal oldalán, a kutyavezető térdével egy magasságba esik (Nemzetközi munkakutya vizsgarend)” – haladjon.

Természetesen házi kedvenceinktől nem várjuk el a sportkutyás, szigorú láb melletti (“tapadós”) haladást, de mindenképp törekedjünk a jól és szabályosan végrehajtott feladatra.

Minden sikeres pár lépés után kezdjük újra a feladatot, tehát jutalomfalat a kezünkbe, majd újabb pár lépés.  A megfelelő pozíció elfoglalásakor a jutalom és a dicsérő szó mindenképp jár,  a legkisebbeknek és a legnagyobbaknak is.

Néhányszor ismételjük meg a feladatot, tartsunk kis szünetet, majd próbáljuk újra, haladva az egyre precízebb végrehajtás felé.

A kis termetű kutyások kicsit nehezebb helyzetben lesznek a feladat tanításakor, hiszen mélyre kell hajolni. Ebből a szempontból a nagyobbakkal sokkal könnyebb, kevésbé lesz derekunk számára fájdalmas.

 

Pórázzal vagy az nélkül tanítsuk?

Valószínű észrevettétek, hogy nem beszéltem pórázról a tanítás kapcsán. Amennyiben a fent említett helyzetekben (lakás, kert) kezdjük el a kiskutya tanítását nincs rá szükségünk. Rátehetjük, de nem feltétlenül muszáj fognunk.

Amennyiben a későbbiek folyamán kint gyakorolunk szabad területen mindig csatoljuk fel és fogjuk is.

 

Miért van szükség a "lábnál" pozíció tanítására?

Városi körülmények között élő kutyák számára, illetve a városba bekerülő és közlekedő kutya számára nagyon-nagyon sok esetben van rá szükség. Hiszen sokszor még a laza pórázos séta sem lehetséges a futtató terület eléréséig.

 

Végül nézzük meg, hogy kis tanulóink hogyan is próbálkoznak a láb melletti meneteléssel!

 

Jó gyakorlást kívánok!

error: Content is protected !!