Uncategorized

Az élelem megtagadás tanítása

Az élelem megtagadás kényes téma, ennek ellenére megpróbálom egyszerűen megfogalmazni, hogy hogyan és mit tehetünk azért, hogy kutyánk az utcán, séta közben ne szedjen fel nem csak élelmet, hanem semmi mást.
Kiegészítésként annyit tennék hozzá, hogy külső – kívülálló személy – segítségét sosem vettem igénybe ennek megtanítására, mégis stabilan megtanulták a kutyáim ezt a tudományt is.
Ebben a bejegyzésben csak a legelső lépéseket és az összefüggéseket szeretném nektek felvázolni.

Az élelem megtagadás formái

Kétféle élelem megtagadásról beszelhetünk: a kínált és a talált élelem megtagadásáról.

Kínált élelem megtagadásáról akkor beszélünk – és itt lehet igénybe venni külső személy segítségét – amikor valaki szeretne adni valamilyen ételt, jutalomfalatot a kutyánknak.

Talált élelem megtagadásáról akkor beszélünk – ez fordul elő a sétáink alkalmával és természetesen a leggyakrabban – amikor kedvencünk a szabadban talál valamit bóklászása közepette.

A lakásban tartott kutyák helyzete valamivel könnyebb, mint a kertben tartottaké, hiszen ők a felügyelet nélküli óraikat zárt helyen töltik. Így a kertbe bedobott étel megtalálásának lehetősége őket nem fenyegeti.

Az élelem megtagadás és az összefüggések

Az etetés előtti ültetésnél már beszeltünk annak előnyeiről. Mégpedig abból a szempontból, hogy a kutyánk megtanulja, hogy egy bizonyos helyen kapja meg az élelmet. És csak engedéllyel nyúlhat hozzá.
Nem állítom, hogy csak ez alapján a kutya élelem megtagadó teljesítménye jó lesz. De a rendszeresség, a napi rutin, az engedélyezés tudomásulvétele hozzásegíthet bennünket ennek elérésére.

A jutalomfalat adásakor pedig szoktassuk rá a kutyát, hogy ne harapja le tőből a kezünket. Eleinte, amikor még kicsik – tűhegyes fogakkal – aranyosak is lehetnek, de a növekedéssel ez egyre kellemetlenebb lesz.

Ezzel máris kapcsolódunk egy nagyon kezdetleges kis lépessel az élelem megtagadásának irányába. Ugyanis uralkodnia kell az ösztönein ahhoz, hogy övé lehessen a finomság.

Én így kezdem

Általában ezt is otthoni körülmények között kezdem el tanítani, bent a lakásban vagy kint a kertben.
Mindig azzal kezdem, hogy nyitott tenyeremben van az élelem és ha a kutya “ráront” az élelemre, akkor egyszerűen, szó nélkül összezárom a tenyerem.
Eléggé türelemjáték, ki kevesebb, ki több idő után “veszi a lapot”.
Amikor ez már jól megy és nem kap a kezünkben lévő nasira a kiskutya, akkor a nyitott tenyeremet – benne a nasival –  kezdem el körülötte mozgatni.

A cél az, hogy ekkor se vegye el a kezemből az ételt, ne kapjon a kezem után.
Bármit csinálhat, de nem veheti el a kezemből az ételt. Ha ez bekövetkezik, megjutalmazom. Ha nem és megpróbálja elvenni, akkor szintén összezárom a tenyerem.
Vezényszót nem, de tiltó hangot adok hozzá. Tehát megtanítunk egy tiltást.

Következő lépésként próbáljuk meg az élelmet letenni a földre. Készüljünk rá fel, hogy gyorsnak kell lennünk! A módszer ugyanaz, mint az előzőekben. Csak nem tudjuk becsukni a kezünket, tehát fedjük le tenyérrel a falatot.
Majd haladjunk tovább az előzőekhez megfelelően. Tehát ha látjuk, hogy fel szeretné szedni az élelmet a földről, akkor jöhet a tiltó hang és a lefedés.
Ha a kutya már nem veszi el a falatot a földről, illetve bármi mást csinál, megjutalmazhatjuk.

Élelem megtagadás a lakásban, kertben

Egy lakásban – főleg ahol gyerekek is vannak a családban -, egy konyhában sosincs olyan, hogy nem esik le valamilyen finom falat.
Tudom, hogy egy saját, önműködően működő házi porszívó nagyon jól jön, de ha szeretnénk – és miért ne? – már itt tovább fejleszthetjük a kutya tanítását az élelem megtagadására.
Ekkor már jól jön az előzőekben használt tiltó hang. Ha ez a baleset előfordul a lakásban, a használt hangot alkalmazva tántorítsuk el a kutyát az élelem felszedésétől.
Tudom, ez általában sosem jön jókor és az ember nincs rá felkészülve – sosem elég gyors – de remek gyakorlási lehetőség.
Ez a tiltás legyen komoly, ne vegyük félvállról! További életét akár komolyan is befolyásolhatja, hogy mekkora hangsúlyt fektetünk eme feladat megtanítására.
Tehát a konyhában leeső finom falatok megtagadása igazán jó rutin az elkövetkezendőkre vonatkozóan.

Következő lépesként – és itt a kertben tartott kutyák vannak kicsit előnyösebb helyzetben – tegyünk ki pár falatot az udvarra, majd “véletlenül” sétáljunk arra. Együtt, hogy kontroll alatt tudjuk tartani a kutyát.
Amennyiben fel akarja szedni kutyánk az ételt használjuk a tiltó hangot. Ha már nem szedi fel, forduljunk el az ételtől és jutalmazzuk meg.
Ha lehetséges, ezt a feladatot a kert különböző pontjain gyakoroljuk.

Ezekkel az első lépésekkel még nem feltétlenül az élelem megtagadását fogjuk megtanítani a kutyának. Hiszen még nem is választottuk szét a kétfajta élelem magtagadást. Viszont megtanítjuk azt, hogy csak engedéllyel ehet meg bárhol, bármit. Továbbá lesz egy hang (tiltó hang), amit a későbbiekben tudunk használni. Valamint tudatosulni fog kedvencünkben, hogy az élelmet, bármi legyen is az mindig tőlünk kapja (nem innen-onnan szedi össze).

Amikor az élelem megtagadását tanítjuk legyünk figyelemmel a következőkre:

  • Nasizás az asztalnál: a kezdetekben semmiképp, mert olyat nem csinálhatunk, hogy egyszer tiltunk, máskor ugyanazt megengedjük.
  • Kutyások nagy előszeretettel kínálják meg egymás kutyáját nasival, jutalomfalattal. Ne tegyük, ez csak egy rossz szokás!
  • Az élelem megtagadás megtanítása nem egy rövid folyamat, mint ahogy általában maga a kutyakiképzés/tanítás sem, viszont a kötelezően ismétlődő feladatok közé tartozik.

Amint látjátok ehhez a bejegyzéshez kivetélésen nem készült videó, de a neveléssel, alapvető feladatok tanításával kapcsolatos videókat itt megnézhetitek.

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!